Hamvas Béla
Hamvas Béla XX.századi magyar író és gondolkodó. A Kelet ősi hagyományát, saját mélyen megélt kereszténységében oldja fel. Aki a szellem szűk ösvényén kíván járni, az nem nélkülözheti Hamvas Béla tudását.
Hamvas Bélát mesteremnek tekintem, habár sohasem találkoztunk. Ez végül is teljesen lényegtelen. Ezen a mondaton Béla bácsi is nevetne. Nevetne, aztán hosszan és csendesen mosolyogna.
Amit tanítványként tőle megtanultam, azt nem köti sem a tér sem az idő. Akik a szellem útját keresik, azok előbb-utóbb mind ugyanabba az országba jutnak el. Túl a halandó életen, az örökben, e távoli országban élte le Hamvas Béla szinte az egész életét. Nem számít, hogy eközben a Kommunista rendszer száműzöttje volt, és, hogy egy kis faluban munkásruhában az árokparton ülve írta műveit. Amit mondott, az, az örökben mondatott ki. Műveiben mérhetetlen segítséget nyújtott nekünk. Köszönjük!
Életéről és munkásságáról a következő honlapon bővebben lehet tájékozódni:
A ’90-es években volt egy TV műsor, melyben Hamvas Béláról beszélgettek. A meghívott vendégek közül az utolsó a következőt mondta: „Sokat gondolkodtam, hogy mit is mondjak itt a műsorban, és arra jutottam, hogy Hamvas Béla világáról nem lehet két intim betét reklám között beszélni!”
Jacob Böhme
Jacob Böhme az 1500-1600-as években élt gondolkodó. Megkockáztatom, hogy Európa legnagyobb gondolkodója volt. Hamvas Béla is sokat hivatkozik rá. A filozófia történeti könyvek lábjegyzetben szokták megemlíteni őt, mint keresztény misztikus filozófust. Természetes, hogy a legnagyobbakat le kell tagadni, másképp nem lehetne az emberiséget birkanyájjá tenni. Jellemző, hogy Böhme életéről a magyar Wikipédia oldalon nincs is bejegyzés. Alább belinkeltem az angol nyelvű Wikipédia oldalt, melyen tájékozódni lehet az életéről és műveiről.
Hamvas Béla nagy elődjét szintén mesteremnek tekintem. A Szent sóvárgás című művével birkózom már jó ideje. Ha Hamvas nehéz olvasni, akkor Böhmét még sokkal nehezebb, de megéri, mert a Teremtés szerkezetéről senki annyit nem tudott, mint ő. A Szent Sóvárgás című művének rövidített változata a Buddhista főiskola jegyzeteként megtalálható az interneten.
Bőhme életéről és munkásságáról (sajnos csak angolul):
