Itt az elején álljon néhány sor azoknak, akik csak röviden szeretnek tájékozódni, és nem olvassák el a lentebb található fiktív interjút.
A Blog címét, külső megjelenését, gondolatvilágát Frank Herbert Dűne című műve ihlette. A Muad’Dib név is innen származik. Meggyőződésem, hogy egy emberről többet árul el egy efféle „művésznév”, mintha kiírnám a nevemet, lakcímemet, TAJ számomat, adóazonosítómat, PIN kódomat, és a többi számtalan üres adatot, mellyel a bürokrácia megjelöl engem a humanoid egyedek sokaságában. Csak az ostoba ember hiheti, hogy efféle kódokkal be lehet határolni, meg lehet határozni egy lényt, mely test, lélek és szellem szétválaszthatatlan egysége. Az ember messze több, mint hús és csont, több, mint érzelem, vagy gondolat, határait fel nem foghatja a vak ráció. Az ember isteni származású. Isten képmására teremtetett. Azért döntöttem úgy, hogy ezen a Blogon megosztom a gondolataimat az emberiséggel, mert úgy hiszem, hogy talán segíthetek másnak is, hogy kiemelkedjen a lelkek óceánjának lassú hömpölygéséből, és elindulhasson egy olyan ösvényen, melyen visszaszerezheti isteni rangját.
Keresztény vagyok, de nem bigott vallási bürokrata, aki a jó cselekedeteket gondosan szortírozva és lajstromba véve a kamrában gyűjtögeti. Vallásomat gyakorlom, de gyűlölöm a képmutatást. Képmutatónak lenni annyi, mint az út első kanyarulatát elérve, leülni egy fa alá és azt hinni, hogy már célba értem. Megelégedni az első megtett lépéssel, és lenézni másokat, akiknek ez sem sikerül. Ez nagy csapda a lélek számára, megelégedni a kicsivel, ahelyett, hogy lángoló szívvel folyton Istenre vágyakozni, s az úton soha meg nem állni.
Nemzeti gondolkodású vagyok, ha szabad ilyet mondanom. Nem kívánok kiirtani egyetlen nációt sem a hazámban, sem máshol. Kikérem magamnak, ha valaki szélsőségesnek nevez. Szélsőséges az, hogy kis létszámú rablóbanda uralkodik a bamba sokaság fölött, s közben a rablók megbízott szócsövei mindenféle hazug, liberális, szabadkőműves szólamokkal riogatják a birkákat. A normális embert megbélyegzik: szélsőséges, radikális, rasszista. S közben a történet nem szól másról, mint a hatalomról és a húsos fazékról. Az egyetlen politikai erő, melyben megbízom, az a Jobbik. Mostanában divatos dolog azzal rágalmazni őket, hogy nem csinálnak semmit a parlamentben, és hogy ők is a láthatatlan hatalom bábjai. Különös ilyesmit olyan emberek szájából hallani, akik egyébként nem hisznek abban, hogy egy háttérben meghúzódó hatalmi szervezet arra törekszik, hogy megszerezze az egész világ feletti hatalmat. Az ilyesmit manapság legtöbben „összeesküvés-elméletnek” titulálják, részben azért, mert csekély szellemi képességeikkel nem képesek a külső, látható jelekből következtetni egy rendszer működésére; részben pedig azért, mert ha elfogadnák a dolgot, akkor kénytelenek lennének levonni a következtetéseket. Roppant kellemetlen dolog!
Ha a világ nem az isteni rendben, hierarchiában él, akkor az ördögi hierarchia lép előtérbe. A globális háttérhatalom létezése nem hit kérdése, hanem ténykérdés. Legfeljebb a többség nem tudja felfogni, vagy nem akarja elfogadni.
Kedves olvasó! Ne számítson semmi jóra! Itt csupa kellemetlen dologgal fog találkozni. Nagyképűnek tűnő, ex cathedra kijelentésekkel, melyek felzaklathatják. Nem kell félni, nem szidalmazok senkit alpári szavakkal, és nem kezdek el hazudozni, és valótlanságokat állítani. Kizárólag elemzek. A csávában mind benne vagyunk, magamat sem emelem ki az emberiség fölé. Nem! Leírom, amit látok, és amit megértettem. Ezt a keserű poharat mindenki csak saját felelősségére ürítse ki.
Jó szórakozást!
Interjú
- Kérdezzen bátran!
- Rendben! ... Miért épp a Muad’Dib nevet választotta?
- Az ég szerelmére! Miért kérdez ilyen ostobaságokat? Kit érdekel, hogy miért ezt a nevet választottam! Ha elolvassa az Arany ösvény című írást itt a blogon, akkor igazán könnyen kitalálhatja. Miért nem kérdez rá arra, ami igazán piszkálja a csőrét?
- Elnézést, de ön igen… nyers! Csupán udvarias akartam lenni, és valami egyszerűbb kérdéssel kezdeni…
- Igen, nyers vagyok! Látom, nem erőssége sem az értelem, sem a humor. Akkor hadd segítsek! Miért nem kérdezi meg, hogy egy ilyen, mint én mi a fenéért indít blogot? Miért tépem itt a számat? Fellengzős mondatokkal, folyton Istenről gajdolva, mintha valami hittérítő vagy prédikátor lennék. Miért szólok az emberekhez, miközben többször leírtam, hogy az emberiség nagy részéről azt gondolom, hogy úgy él, mint a kékmoszat a tengerben? Nemde, ez a kérdés sokkal inkább foglalkoztatja, mint az, hogy minek nevezem magam?!
- Valóban… öhmmm… Szóval miért csinálja? És egyáltalán… tényleg úgy gondolja, hogy önnek van humora? Az ön humora egy kissé fanyar. Mintha a köpenye alól döfködne, miközben fensőbbségesen szónokol Istenről.
- No lám! Mégis van magában spiritusz… legalábbis egy kevés… A humor a derű és a fanyarság egészen egyedi keveréke. Magában egyikből sincs túl sok, így nem csodálom, hogy nem érti a dolgot. A fensőbbségesség! Igen! Direkt csinálom! Illetve nem egészen. Az ön kis stílűsége és vértelensége egyszerűen kihozza belőlem. Ingerel a kicsisége.
- Ön egyfolytában sérteget! De nem zavar, már van rutinom az ilyesmiben. Találkoztam már sok nehéz emberrel… Miért gondolja, hogy különb, mint én vagyok, vagy bárki más?
- Elmagyarázom: ön eljött hozzám. Már, amikor megérkezett feltűnt, hogy önből teljesen hiányzik a tisztelet és a finomság iránti érzék. Begyalogolt az előszoba közepéig, ahol már szőnyeg van, aztán megkérdezte, hogy levegye-e a cipőjét. Fel sem tűnt önnek, hogy az ajtó és a szőnyeg között több mint két négyzetméternyi hely van, ahol a cipőt le szoktuk venni. Mellesleg az ajtó mellett jobbra már több cipő is sorakozott a fal mellett, ami utal a házi szokásokra. Nem kárhoztatom, ez nagyon finom teszt volt. Nem zavar, hogy cipővel lépett a szőnyegre, szép idő van, nincs sem kosz, sem sár. Ez az apróság azonban önről sok mindent elárul. Rögtön az előszoba közepére… majd otthonosan lepakolta a holmiját és kérdő tekintettel nézett rám, hogy hol fogunk leülni.
- Bocsásson meg, de nem gondoltam, hogy önnek ez ekkora problémát jelent.
- Nem, egyáltalán nem zavar, mondtam! Csupán megfigyeltem önt! Folytatom: leültünk, hogy elkezdjük a beszélgetést. Amint elhelyezkedett a fotelben, már el is kezdett csicseregni valami ostobaságot a forgalomról, meg hogy „milyen szörnyű a tömeg ebben a városban…”, milyen kellemes itt magánál…”, stb. Szóval megpróbált egy kicsit bratyizni, s közben úgy vigyorgott rám, mintha már régóta ismernénk egymást. … Persze, gondolom, így tanították magának. „A beszélgető partner felé könnyedséget és magabiztosságot kell mutatni, hogy gördülékenyebben induljon az interjú.” Pszichológia. Önnek semmi érzéke az emberekhez, csupán betanulta ezt a modern „hogyan bánjunk az emberekkel” maszlagot. A fotelben is úgy ül, mint egy lisztes zsák. Azt hiszem, ha akarna, sem tudna egyenesen ülni.
- Zavarja a viselkedésem, illetve a mód, ahogyan ülök?
- Ugyan! Csak azt csodálom, hogy magát nem zavarja! Maga azért nem tud másokat tisztelni, mert önmagát sem tiszteli. Mondja, miért gondolják maguk, hogy mindenki idióta?
- Nem biztos, hogy értem, hogy mire gondol. De, inkább magáról kellene beszélgessünk és nem rólam, hiszen ezért vagyunk itt.
- Áhh! Valóban, de tudja, az eddigi beszélgetés nem csak magáról szólt. Maga egy szót sem ért abból, amit a blogomra írok, nem is érdekli! Idiótának tart! Akkor miért akar rólam beszélgetni?
- Nézze, ön kétségtelenül nem valami szimpatikus számomra! Nem is igazán értem, hogy hová akar kilyukadni! De ez nem számít! Azért vagyunk itt, hogy az olvasók jobban megismerjék önt!
- Higgye el, tudom! És ha hiszi, ha nem, végig rólam volt szó! Egyébként őszintén remélem, hogy egyetlen olvasóm sem lesz! Tudja, az igazat leírni, az egy dolog, de utána magyarázni is… Maga pont azt nem fogja fel, hogy mi a különbség kettőnk között!
- Kérem, világosítson fel!
- Maga ül a fotelben, mert a tehetetlensége oda köti. Fogalma sincsen, hogy az életében, valójában, mit miért csinál! Az emberek nagy része jónak hiszi magát, például, mert nem lop. De valójában nem azért nem lop, mert becsületes, hanem, mert gyáva. Az igazi erő az, hogy meg tudnám tenni, de nem teszem meg! Érti?! Önként vállalni Krisztus útját, nem pedig félni Istentől, hogy megbüntet, ha rosszat teszek, s közben óbégatni a templomban, hogy adjon jobb ételt, jobb ruhát, jobb sorsot! Nem Isten büntet meg, ha rosszat teszünk. A bűn eltávolít minket Istentől! A büntetés az, hogy távol vagyunk tőle, és így nem tudunk normálisan élni! Érti már? Én realizáltam magamban a teremtés erőit, de egyensúlyban tartom őket, nehogy a felkavarodjanak és széttapossák magát fotelestül! Én vulkán vagyok, mely meg tudja fékezni magát, maga viszont egy zsák liszt, tehetetlenül úszó hínár a lelkek óceánjában. Vegetál! Mondja, sohasem vágyott rá, hogy önmagát fényes angyalként lássa, nem pedig ilyen trágyadombnak? Én annak örülnék, ha a maró gúnyom arra ösztökélné, hogy akarjon olyan erős és magabiztos lenni, mint én, hogy szembe szállhasson velem ebben a vitában. Ha legalább a harag felszítaná magában az önbecsülést! De nem… maga megelégszik azzal, hogy innen haza megy, engem elkönyvel kellemetlen bolondnak, és úszkál tovább céltalanul a lelkek óceánjában.
- Miből gondolja, hogy magasabb emberi színvonalat képvisel, mint én? Illetve miből gondolja, hogy maga tudja jól a dolgokat?
- Óh! A kor nagy hazugsága! Elterjesztették, hogy mindenkinek meglehet a saját igazsága. Pedig Igazság csak egy van! Ahogyan Isten is csak egy van! A magasabb emberi színvonal azt jelenti, hogy minél közelebb vagyunk Istenhez! Felfelé csak egy út vezet! A többi út a semmibe fut! Akik Istenhez közelednek, azok egyre inkább egyé válnak, nem az egyéni kvalitásaik vesznek el, hanem az egójuk! Az a sok ember, aki rest és csak sodródik a lelkek óceánjában, különböző marad. De ez csak az őket megszállva tartó démonok sokszínűsége. Látszat! Paradox módon a tömeg az, amiben nincsen sokszínűség, csak a tehetetlenség egyöntetűsége. A kulcskérdés a látás! De ez a nagy buktató is! A tudás Isten nélkül méreg! Akik kiemelkednek a lelkek óceánjából, azok először a látásra, a tudásra eszmélnek fel! Vagyis arra, hogy látják, mi a helyzet, vagyis látják a lelkek óceánját. És itt a válaszút! Mert az Istenhez vezető útra nem csak rá kell lépni a látás által, hanem végig is kell rajta menni. Sokan, amikor elérik a látást, megmámorosodnak tőle, s azt hiszik, hogy ez arra való, hogy uralkodjanak azokon, akik még öntudatlanul hánykolódnak. Ez a hatalom csábítása! Az igaz út ezen túl vezet! Ez a magas emberi színvonal! Hogy miért állok önnél magasabb emberi színvonalon? Azért, mert mindezeket tudom, mégsem vagyok a maga elnyomója! Érti?
- Azt hiszem, kezdem érteni a gondolatmenetét. Tegyük fel, hogy igaza van. Akkor felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet felébredni az óceánból, és hogyan lehet kikerülni a csapdákat?
- Bravó! Önnek megvan a magához való esze! A józan ész lépcső az értelemhez, az értelem lépcső a belső látáshoz, és így tovább. Sok lépcső vezet az Úrhoz!
- Ez kissé elméleti! A gyakorlatban mi az első lépés?
- A dolgok komolyan vétele!
- Például?
- Legfőképp a munka és a hit. Az emberek zöme nem szeret dolgozni. Legjobban annak örülne, ha leheverhetne egy fa alá, s közben az égből hullna a pénz. Megutáltatták velük a munkát, pedig a munka a művelés képe. Aki maga körül a dolgokat nem műveli, az magát sem tudja művelni! Vagyis: aki nem szeret dolgozni, magán sem fog dolgozni, vagyis nem sok esélye van, hogy nemesedjen! Mindenbe erőt és munkát kell fektetni. A munka nemesít, ha valaki szívesen csinálja, de gyűlölködővé és elégedetlenné teszi azt, aki nem szívesen csinálja! Ez az egész attól függ, hogy mennyire vesszük komolyan magunkat.
- És a hit? Ön vallásos?
- Gyakorlom a vallásomat, katolikus vagyok. De a vallás csak pragma, gyakorlat. Arra való, hogy külső formást adjunk a belső dolgoknak. Ön materialista?
- Ezen eddig még nem gondolkoztam. Azt hiszem, az vagyok. Tudom, hogy van valamiféle isten, de…
- Tudja, hogy van, de nem foglalkozik vele! Nem valami következetes dolog…
- Az életemben nem tapasztaltam, hogy lenne jelentősége annak, hogy hiszek Istenben, vagy sem!
- Jól mondja, nem tapasztalta! Legalább is az ebből származó pozitívumokat nem, csak a negatívumokat, de azokat ön összefoglaló néven sornak hívja. Nézzen körbe, milyen a világ? Trágyadomb! A világ ma csupa ráció! Legalábbis látszólag. A hihetőben nem kell hinni. Hinni az irracionálisban lehet. Hogy mi a hit, azt önnek elmagyarázni nem tudom! Olvassa el Kierkegaard Félelem és reszketés című művét, abból sokat megtudhat. Ha pusztán a ráció szemüvegével nézném a világot, akkor csak két választásom lenne: hajcsár leszek, vagy rabszolga. Hajcsár nem leszek, rabszolga meg nem vagyok, tehát az lenne az egyetlen normális dolog, ha levetném magam egy ház tetejéről. Mindig elcsodálkozom, hogy hogyan képesek emberek Isten nélkül élni! Nem pokoli, hogy nincsen semmi más csak ez a trágyadomb?! Higgye el, a hit az egyetlen értelmes dolog a világon, de ezt sohasem fogja megérteni, ha pusztán a rációra hagyatkozik. A ráció a saját farkába harapó kígyó! Nézzen meg egy hivatalt, a ráció dicsőítése! Micsoda pokol! A hit a rációhoz, az egóhoz, stb. abban hasonlít, hogy a kör az alapja, de míg a ráció és az egó a saját farkába harapó kígyó, mely körbe-körbe jár, addig a hit felfelé irányul, vagyis olyan spirálhoz hasonlít, amely felfelé csavarodik. Mintha egy madzagot egy kör alaprajzú kúpra kezdenénk feltekerni lentről felfelé. Érti ön ezt?
- Azt hiszem, hogy igen… kell valamiféle felfelé irányuló erő, mely felfelé emeli a rendszert, különben ugyanazon a szinten marad és, csak körbe-körbe jár.
- ejha! Szavamra, ön nem elveszett ember! Az egó tárgya önmaga, vagyis maga felé fordul, a hit tárgya Isten, vagyis felfelé mutat. Persze másban is lehet hinni, például az anyagba vetett hit a materializmus. Az első lépés, hogy ne csak önmagamra gondoljak, de ez után jön a kérdés, hogy akkor kire vagy mire? Beláthatja, hogy egyszerű a válasz! Ha a hitemet a teremtett világban lévő dologba vetem, akkor, nem léphetek ki a teremtett világ keretei közül. Ezért kell Istenre összpontosítani a hitemet, a vágyamat, a belső fókuszomat, mindent. Valójában ez az egyetlen értelmes választás!
- Tehát, ha felfelé tekintek, akkor van csak esélyem, hogy kiemelkedjek a lelkek óceánjából? És mi hozza mozgásba a rendszert? Mitől fogok felfelé emelkedni?
- A hit az első lépés, megnyitja a szemünket, ez a látás. Mozgásba azonban csak a gyakorlatban megélt hit hozhat. Ha meg is teszem azt, amit hiszek, gondolok, tudok. Ez azonban erőfeszítést kíván, ez a munka, önmagunk és a teremtés művelése. A legtöbb embernek itt áll meg a dolog, mert az erőfeszítést már nem akarja. Nem konzekvens önmagával szemben. És mivel érzi, hogy ez így nem jó, elkezd hazudni magának és másoknak. Bármit megtesz, hogy ezt a belső árulást elrejtse.
- Bocsásson meg, de a templomból kijövők arcán nem igazán szoktam látni semmit abból, amiről ön most beszél.
- Persze, mert a templomok rendszerint nem hívőkkel vannak tele…
- Ezt nem egészen értem.
- A vallás még nem hit. A hit egyéni erőfeszítés, a vallás pedig ennek adhat keretet. A vallásos emberek többsége nem hívő, csak azt hiszi, valójába Isten elől legjobban egy tételes vallásban lehet elrejtőzni. A legnagyobb öncsalás, ha az ember azt hiszi, hogy már jó úton van. Soha nem szabad megállni. A vallásos emberek nagy része azt hiszi, hogy ha nagyjából betartja a parancsokat, akkor már minden rendben van, s közben, valójában, Isten egy cseppet sem érdekli, a hitről fogalma sincs. Öncsalás! Képmutatás! Köpedelem!
Egy másik érdekes kérdés is felmerül: ön azt mondta, hogy „a templomból kijövők arcán nem látja…” Mit? Mit gondol, miről ismerné fel a hit lovagját, vagy a magasabb rendű embert? A hit lovagja kifejezést Kierkegaard használja a hit útján járó emberre. Szóval mit gondol? Ha például maga elé állítanék tíz embert, és azt mondanám, hogy az egyik a hit lovagja, hogy állapítaná meg melyikük az?
- Hát… fogalmam sincs!
- Nos, a kulcs itt az, hogy csak akkor látja meg a magasabb emberi színvonalat, ha maga is azon áll. Hogy venne észre valamit, amiről nem tudja, hogy micsoda?! Ha kiemelkedik a lelkek óceánjából és rátér Isten útjára, akkor maga is meg fogja tudni különböztetni a dolgokat.
- Meggyőző érvelés! Az az igazság, hogy talán még meg is mozdított bennem valamit az, amikről beszélt. De hogyan lehet elindulni ezen az ösvényen?
- Tanuljon! Mindent felejtsen el, amit eddig tudni vélt! Teli korsóba nehéz tölteni! Ajánlhatok néhány olvasmányt, ami segíthet!
- Igen, ez már kézzel foghatóbb dolog…
- Mindenekelőtt olvassa el az Evangéliumot sokszor! Higgye el, ha nem előítélettel veszi a kezébe, le sem fogja tudni tenni, ezt garantálom! Ha a hitről szeretne olvasni, akkor Kierkegaard Félelem és Reszketés című művét ajánlom, remek könyv. Ezután megpróbálkozhat Az angyal válaszol című könyvvel, ezt szintén nem fogja tudni letenni. Majd fogjon bele Hamvas Béla életművébe. Javaslom, hogy a Scientia sacrával kezdje. Ez így ki fogja tölteni a következő húsz évét, úgyhogy azt hiszem, egyenlőre ennyi elég.
De a legfontosabbat soha ne felejtse el: legyen konzekvens, és nem csapja be magát! A vizsgálatot mindig önmagunkon kell kezdeni! Meg is kell élnie azt, amit megtanul, különben nem változik semmi. Legyen következetes, de nem görcsösen!
- Magát mi vitte előre?
- Viszonylag korán rájöttem, hogy vágyni csak a legnagyobbra érdemes! Tudja, így megadom magamnak az esélyt, hogy elérjem. Ha valami kis dolgot tűzök ki magam elé, akkor a nagyobb elérésére semmi esélyem. Maga is rá fog jönni, hogy Isten nyújtja kezét! Ha nem indul el azon az úton, ami a maga számára a legnehezebbnek látszik, akkor mindig ebbe a világnak nevezett baromfiudvarba fog visszajutni. Mindig a nagyobb ellenállás irányába kell indulni.
