Fontos tudnivalók:

Ez a Blog nem ezó-izé, nem vallási vagy politikai szócső! Beszélek közéleti, vallási, politikai kérdésekről is, Istenről, emberről, a világról, de elsősorban értelmes gondolatokat próbálok megosztani azokkal, akik megtisztelnek figyelmükkel. Nem kívánok megtéríteni senkit, nem hirdetek semmilyen igét, nem akarok senkit semmire rábeszélni! Aki elolvassa, amiket írok, ítélje meg maga, hogy igazságnak vagy badarságnak tartja.

Az utolsó idők


Nos, ez korunk egyik legaktuálisabb és egyben legkellemetlenebb témája. Még az emberiség hétköznapi tudatában is napirenden van a világvége. Hollywood már jó ideje ontja magából a világvége filmeket. Az internet tele van jóslatokkal és látnokok üzeneteivel. Egyszerűen mindenki érzi, hogy ez így, ahogy most csináljuk, nem mehet tovább!

Ebben az írásban azt szeretném megmutatni, hogy a félelmeink nem alaptalanok, és hogy a jelenlegi civilizációnk pusztulásának törvényszerű bekövetkezése nem csak irracionális, de racionális módon is belátható.



 
A gazdaság

Az, amit ma gazdaságnak hívunk, mindig is jelen volt az emberiség életében. Az archaikus társadalmakban a gazdasági kaszt, vagyis a kereskedők, földművesek, kézművesek dolga az volt, hogy a társadalom anyagi világban való életének feltételeit megteremtsék. Ez volt a gazdasági kaszt szolgálata! Ma azonban a gazdaság cseppet sem szolgálat, hanem a hatalom egyik területe és eszköze. Amióta a gazdaságot gazdaságnak hívjuk, a dolog szolgálat jellege teljesen eltűnt, és ezzel törvényszerűen démonivá vált. Ma az, amit gazdaságnak hívnak, a kizsákmányolás és a rabszolgaság fedőneve és egyben indoka. Mert, a gazdaságnak működnie kell, hiszen másként éhen veszünk. Ez olyan axióma, melyet mesterségesen ültettek az emberekbe, azért hogy a Szent Ferenci út járhatóságának kérdése fel se merülhessen. Itt arra gondolok, hogy hajszolják az emberiséget, hogy létrehozza az életéhez szükséges javakat – és persze ezen felül egy jó csomó felesleges dolgot is – és közben senkinek sem jut eszébe, hogy ha Isten táplálja az ég madarait, öltözteti az mezők liliomait, akkor rólunk miért ne gondoskodna. Persze, egy tiszta világban is kellene dolgozni, de észre kell vennünk, hogy mi is az, amiért most gürcölünk. Miért kell napi nyolc-tíz, akár tizenkét órát dolgoznia az embereknek a gyárakban és más munkahelyeken, még az anyáknak is?!
Azért, hogy előállítsuk az életünkhöz szükséges javakat! Nos, itt van az egyik nagy hazugság! Mi az, ami szükséges? Vajon szükséges Magyarországon az, hogy a reggelihez a tojást Kínából, a pirítóshoz a lisztet pedig Új Zélandról hozzuk? Ha valaki nekem megpróbálja megmagyarázni, hogy normális dolog az árukat a bolygón keresztül-kasul utaztatni, annak a fején biztosan szétverem a kezem ügyébe akadó első nagyobb tárgyat! Nonszensz! A megtermelt javak utaztatása kizárólag a manipuláció eszköze lehet, semmilyen értelmes magyarázata nincsen. Kínába felnevelnek egy csirkét, melynek nem fejődnek ki rendesen a végtagjai, mivel olyan sűrűn vannak a szerencsétlenek a ketrecben, hogy gyakorlatilag meg sem tudnak moccanni, majd ezek után levágják, teletömik vegyszerekkel, mérgekkel, tartósító szerekkel és végül Norvégiában a bolt polcáról leemeli a norvég háziasszony, hogy abból főzze meg a vasárnapi húslevest. Miért? Milyen hatást fog kifejteni a testünkre, lelkünkre, szellemünkre az a táplálék, melyet ilyen erőszaknak teszünk ki. Normálisak vagyunk?
Amint mondtam, a gazdaság kézzel fogható oldala a manipuláció miatt működik úgy, ahogy működik! A közgazdaságtant kizárólag azért találták ki, hogy a manipulációt el lehessen fedni, meg lehessen magyarázni. Tanultam közgazdaságtant, vicc az egész! Olyan fogalmakkal operál, amik egyszerűen nem léteznek, csak elméleti szinten, de semmilyen kapcsolatuk nincsen a valósággal. Kizárólag a manipuláció megmagyarázására találták ki őket.
Példának vegyük az inflációt! Az infláció a világ egyik legnagyobb csalása! A dolog rettentően egyszerű, infláció ugyanis nincsen! Az infláció a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy jó munkásember munkája minden pillanatban egy csekélyke százalékkal kevesebbet ér, vagyis ugyanazért a munkáért minden év, hónap, nap elteltével mindig egy kicsit kevesebb fizetséget kap. A pénzt nagyjából úgy definiálhatnánk, hogy a befektetett munka vagy energia olyan ellenértéke, mely a különböző termékek, szolgáltatások, stb. között egy átválthatóságot biztosít. Itt van a csel! Hogyan lehet egy minőségtelen valamivel mérni olyan dolgokat, amiknek van minősége? A papírpénz és újabban az elektronikus pénz az az eszköz mellyel a manipulációt végre tudják hajtani. Hiszen, ki az, aki megmondja, mi mennyit ér?
Egy zárt rendszerben, ha energiát közlök valamivel, akkor az létrehoz például valamilyen mozgást. Ezt úgy mondjuk másképpen a megmaradási törvényekben, hogy az anyag nem vész el csak átalakul, például energiává. Anélkül, hogy tudományos fejtegetésbe kezdenék, ebből annyi a lényeg, hogy egy zárt rendszerben a rendszer elemei egymásba átalakulnak, de a rendszerből ki nem léphetnek, a rendszerbe kívülről nem léphet be semmi, vagyis a rendszerben igazak a megmaradási törvények. Akármit makog a sok tudós és közgazdász és más materialista béljósok, a világ, gazdasági szempontból, zárt rendszer. Sőt, azt mondom, hogy a teremtés az, ami zárt rendszer. Ez azonban csak a bűnbe esett teremtésre igaz. A világ csak egyféle értelemben nyitott rendszer: nyitott Isten felé! Vagyis, mindaz, aki Isten felé kinyílik, annak a számára a teremtés egy nyitott rendszer, de az, aki isten felé bezáródik, arra a teremtés is rázárul.
Ez kissé hosszú okfejtés volt, de talán nem felesleges! A gazdaságban a jó munkásember munkája mindig létrehoz valamit. Ha viszont az ezért járó fizetség folyamatosan csökken, akkor ennek egyetlen egy magyarázata lehetséges, mégpedig az, hogy valaki ellopja. Az infláció olyan hazugság, melynek az örve alatt egy egész bolygó lakosságát „legálisan” meg lehet lopni. Kedves közgazdászok, akik közületek elhiszik, hogy az infláció létező valami, azokra nem tudok mást mondani csak azt, hogy gyagyák. Azt az egyszerű elvet ugyanis, hogy valami csak valamiből lesz, a semmiből pedig nem lesz semmi, még az utolsó szántó-vető is tudja. Ne kábítsatok! Van egy olyan csoport, aki egyszerűen ellopja az emberektől azt a pénzt, amit infláció örve alatt kihúznak a zsebükből.
Egyébként az inflációhoz hasonló humbug fogalom a „általános gazdasági növekedés” is. Azt sugallják ugyanis, hogy a világ minden országának lehetősége van arra, hogy a gazdasága fejlődjön, növekedjen. Ez igaz is lenne abban az esetben, ha a gazdaság nem a bolygó erőforrásainak kirablására alapulna. Tehát, ha az emberiséget nem a rablás ösztöne vezetné, akkor élhetne úgy, hogy normális egyensúlyt tart a természettel és az erőforrásokkal. De nem ez van! Az országok gazdaságainak növekedését az adja, hogy a természetet, a Földanyát, mind jobban és jobban kirabolja. Nos, növekedés csak addig van, amíg tartanak az erőforrások. Egyébként a föld országai már most is jobbára egymás kárára növekszenek. A nyugati országok életszínvonalát a fejlődő országok rabszolga munkája teremti meg. Nincs ebben semmi különös, ha elérjük a bolygó tűrőképességének a határát, akkor az egyik ember csak a másik kárára növekedhet. Erre mondtam, hogy az önző ember számára a teremtés zárt rendszer, csak ha Isten felé megnyílik, akkor élhet felfelé nyitott rendszerben.
Ebből egyetlen egy dolog látszik világosan! A civilizációnk rabláson alapul, a rablás pedig zárt rendszerré teszi számára a teremtést. A modern gazdaságok létét viszont csak a gazdaság fejlődése, vagyis növekedése alapozza meg. Ezt még a közgazdászok is tudják. Vagyis, a szisztéma, amire felépítettük az életünket, arra alapul, hogy minél többet habzsoljunk. A zárt rendszer viszont ennek korlátot szab. Amikor elérjük ezt a határt, akkor nem lesz tovább növekedés, és a civilizációnk összeomlik! Ne legyenek senkinek olyan illúziói, hogy majd a tudomány feltalálja azokat az energiahasznosítási formákat melyekkel helyettesíthetjük a fosszilis energiaforrásokat! Ez azért nem lehetséges, mert a tudomány is a kirablás alapelvén működik. A tudomány olyan dolgokba kotor bele, melyeket Isten nem véletlenül rejtett el előlünk. A tudomány valójában Istentelen, mert Isten helyett isten akar lenni! Úgyhogy, testvéreim, ne higgyétek, hogy a tudomány megment minket! A tudomány ugyanannak az Istentelen, ördögi szisztémának a része, mely a rendszeren belül marad. Ne felejtsétek el, a rendszer csak az önzőnek zárt, a tudomány pedig önző!

Ebből a kis okfejtésből leszűrhető a következtetés, amit azért ma már mindenki sejt: a civilizációnak nevezett trágyadombunk összeomlik, ha önzésünkből fakadó rablásunkkal teljesen kiraboljuk a Földanyát!

Arra azonban, hogy az összeomlás mikor következik be, ebből a gondolatmenetből még nem tudunk következtetni, mert a határ elérésének ideje lehet hosszú és rövid is! Ebben a részben a gazdaság szemszögéből próbáltam megvilágítani, hogy miért biztos, hogy a katasztrófa bekövetkezik. A mikor kérdésre a következőkben fogunk válaszolni!

Az Elit

Ha netalán valaki egy másik bolygóról jött volna, vagy esetleg eddigi életét egy földalatti bunkerben, vagy egy belső Afrikai zulu-kaffer faluban töltötte volna, annak a számára kénytelen vagyok néhány szót írni az úgynevezett „összeesküvés” elméletekről.

Az összeesküvés elméletek a XX. században láttak napvilágot. Sokan úgy vélik, hogy a gazdaságot, a háborúkat, a világpolitikát egy háttérben meghúzódó, láthatatlan csoport irányítja számtalan csellel, gonosz manipulációkkal, titkos szolgálatokkal, országok gazdasági leigázásával, stb. Ez a csoport tehát az arctalan hatalmasok klubja, akik a teljes bolygó uralmára törnek. A továbbiakban nevezzük őket globális Elitnek.
Az átlagember erre persze legyint, és azt mondja, hogy badarság, erre senki sem képes, meg, hogy az ilyesmit olyanok találják ki, akiknek nincs jobb dolguk. No persze, ezen nem kell csodálkozni egyrészt, mert az Elit olyasmit csinál, amit az átlagember nem nagyon tud felmérni ésszel, másrészt, mert az átlagember az evés-ivás-szex bűvös hármasán nem igazán lát túl. Az átlag honpolgár ösztönösen elhúzódik az ilyen feltételezésektől, mert ha netán azt mondaná, hogy tegyük fel, hogy igaz, akkor ebből mindjárt következik, hogy bizony az Elit csak úgy uralkodhat a többi emberen, ha a többi ember ostoba birka, aki mindezt hagyja. Kellemetlen következtetés, nemde?
Nézzük, mit olvashatunk ki a történelemből, ami segíthet megfejteni ezt a talányt. A társadalom hagyományos formája a királyság volt. A király képviselte a népet Isten előtt, Istent pedig a nép előtt. A hierarchiában mindenkinek megvolt a maga feladata. Amikor az emberiség letért az isteni törvény szerint való élés útjáról, akkor a királyságok zsarnoksággá váltak, majd felváltotta őket a demokrácia. A hatalom a szellemi kaszt kezéből először a lovagi kaszt kezébe került, de a lovagokat kijátszotta a démonivá vált, rafinált kereskedő réteg (vagyis a gazdasági kaszt), majd a kereskedőktől a hatalom az elvtelen gazemberek, a csőcselék kezébe került. Ezt nem nehéz belátni, csak körül kell nézni. A gazdag ember ma csak úgy válhat gazdaggá, ha másokat meglop. Nekem ne meséljen senki, hogy ma, Magyarországon, tisztességes úton több milliárd forintra rúgó vagyont össze lehet gyűjteni. A sok irigykedő kisember erre hunyorogva azt mondja: ügyes! Köpedelem! Botrány! Egyszerűen elnézik kirablóiknak a gaztetteiket, mert szeretnének a helyükben lenni. Hányszor hallottam már azt a mondatot, hogy „te is azt tennéd, ha olyan helyzetbe kerülnél, hogy megtehetnéd!” Jó, mi?! Az emberek már nem csak másról, de önmagukról sem feltételezik a tisztességet és a becsületet. A világ megérett a pusztulásra!

Tehát, abban megegyezhetünk, hogy rafinált gazemberek, az elmúlt sok száz év alatt horribilis méretű vagyonokat gyűjtöttek össze. Az archaikus társadalmak óta az emberiség az előbb felvázolt szintre süllyedt. Az emberek megvásárolhatóak, irigykednek hatalmasaikra, szeretnének a helyükben lenni, a lelküket eladják bárkinek, aki jól megfizeti az árát, apjukat dalolva lelövik géppuskával. Persze nem szeretnék általánosítani, én is ismerek sok ellenpéldát, de a tendencia mégis szemmel látható. És, drága testvéreim, ne legyenek illúzióitok, nincsenek ártatlanok! Aki a földön ma reggel felkelt és nem tett semmit ez ellen az egész hazug szisztéma ellen, az sáros, az részt vesz benne. Ebben én is benne vagyok, mind benne vagyunk! Hogy mit lehet mégis tenni arról majd később beszélünk.
Komolyan azt hiszi valaki, hogy Dumas a regényéből ismert Richelieu csak a könyvben létezik. A királyok kezéből a Richelieuk ragadták ki a hatalmat, aztán ezek a Richelieuk a vagyonukkal együtt a háttérbe húzódtak, hogy a hatalmat az ostoba többség szeme elől elrejtsék. Ez az egész olyan egyszerű. Aki tanult történelmet és elolvasott néhány fontos regényt, az nem lepődik meg a globális Elit létezésén. Egy falu, város, ország irányítása, semmiben sem különbözik egy bolygó irányításától. Ez csak lépték kérdése. Azt el tudjuk képzelni, hogy egy országot a háttérből irányít egy bizonyos érdekcsoport. Vajon miért nem tudjuk elképzelni ezt globális szinten? Az elit létének bizonyítására nem fecsérelek több szót! A céljuk egyszerű: megszerezni a hatalmat a teljes bolygó felett. Először csak a háttérből irányítanak, majd jön a megnyilatkozott hatalom.

Az éles elméjű olvasó erre joggal kérdezheti, hogy ha a globális Elit olyan hatalmas, amilyennek mondják és titokban működik, akkor hogyan engedhette meg magának, hogy leleplezzék az összeesküvés elméletek? A válasz roppant egyszerű. Ahogy a hatalmuk nőtt, egyre több embert kellett bevonniuk végrehajtásba, egyre nagyobb tömegeket kellet manipulálni. Elértek egy ponthoz, amikor nem tudták már titokban tartani. Amikor az első leleplező írások napvilágot láttak, ők sem voltak restek. Kreáltak a leleplező írások mellé tízszer annyi hasonlót, melyeket összemostak a valódiakkal, és így együtt erre a jelenségre rásütötték az „összeesküvés elmélet” bélyeget, aztán ügyes propagandával elérték, hogy az átlagember már egyszerűen kiütéseket kapjon az ilyesmi hallatán. Ha valamit nem tudok elfojtani, akkor az élére állok, ezt is ők találták ki.

Van még egy fontos dolog. Sokan azt hiszik, hogy ha az emberiséget „felébresztik” akkor ezzel meg tudjuk oldani ezt a problémát. Vagyis, ha minden embernek elmeséljük ezt, akkor az Elit majd eltakarodik. Nem, ez sajnos nem így megy! Ez a gondolat egy hibás axiómán alapul, azon, hogy azt hisszük, hogy az emberiség ártatlan bárányok gyülekezete, akik ha megtudják, mi történt, akkor letaszítják a zsarnokokat a trónjukról. Nem, épp itt a hiba, cseppet sem vagyunk vétlenek, ezt már korábban kifejtettem! Nincsenek ártatlanok! A globális elit megjelenése nem önmagában álló jelenség, hanem következmény. Az emberiség eltorzulásának, lelki korrupciójának a testet öltése a globális Elit!

Az Utolsó idők

Röviden összegezve az előzőekben elmondottakat azt mondhatjuk, hogy az emberiség iszonyatosan alacsony emberi színvonalra züllött, elhagyta Isten törvényét, ezért rablóbandák uralma alá került, és ezt még csak nem is tudja. A globális Elit már több száz éve a háttérben meghúzódva, szépen csendesen erősödik. Mint a pók a sötét odúban, szövögeti a hálóját! De ez csak tünet, az emberiség elsötétedésének testet öltése. Aki nem hiszi, nézzen körül a világban! A gonoszság és a bűn már az Éghez kiált büntetésért! Aki a lelkek vízözönéről többet szeretne tudni, az olvassa el Hamvas Béla Vízöntő című írását. Nagy korszakok határán állunk! A világ, abban a formában, ahogy most ismerjük, el fog múlni! És egyáltalán nincs messze, hogy az igazság kardja lesújtson! De Isten szereti az embert, és folyamatosan figyelmezteti. Az elmúlt évszázad is tele volt Szűzanya jelenésekkel és más égi üzenetekkel, de az elmúlt húsz évben ezek száma radikálisan megemelkedett. Egyre több ember kap személyes megszólítást Istentől, hogy figyelmeztesse embertársait. Az internet tele van a különböző látnokok üzeneteivel, és a hivatalos egyház a füle botját sem mozgatja. A Szűzanya megmondta az egyik jelenésében, hogy a Sátán már behatolt az egyházba!
Magyarország különleges helyet foglal el az utolsó idők krónikájában. Szent Pio atya (XX. századi stigmatizált szent) üzenetében azt olvashatjuk, hogy a végidőkben a világ szellemi és lelki megújulása Magyarországról fog elindulni. A Szűzanya számtalan üzenete arról szól, hogy Magyarországot a világ bűneiért való engesztelés országaként szeretné látni. A Szűzanya megígérte, hogy ha magyar gyermekei kitartóan engesztelnek a világ bűneiért, akkor ezzel egész népeket menthetnek meg.
És ebben semmi meglepő nincsen! A magyar néplélekben kitörölhetetlenül él, hogy Szent István királyunk felajánlotta a Szent Koronát és ezzel az országot Szűz Máriának, a Szűzanya pedig elfogadta. Ez pedig azt jelenti, hogy akármi légyen is az aktuális államforma, Magyarország mindig is királyság marad, a mindenkori királynő pedig a Nagyboldogasszony!
Ez az ország nem azért nem veszett el az elmúlt évezred során, mert mi mind egytől-egyig olyan kiválóak vagyunk, hanem mert ilyen patrónánk van! Ez nagy örömre és bizalomra adhat okot, de kötelez is minket, hogy méltóvá váljunk a királynőnkhöz!

Az interneten terjedő Jézusnak tulajdonított üzenetek között persze lehetnek hamisítványok is szép számmal. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy megvizsgáljuk, hogy az adott üzenet nem ellentétes-e az Evangélium szellemével. Ez persze nem könnyű, de nincs más mód. Ezek alapján én hitelesnek érzem a Kadarkúti és a Nagyfalui engesztelő csoportok üzeneteit, és még sok másikat is. A www.utolsoidok.com és a www.nagyfigyelmeztetes.hu oldalakon elég jól összegyűjtve megtalálhatóak a legfontosabb üzenetek, és jelenések.

Az üzenetek, jelenések, az Evangélium, sok más olvasmányom alapján az Idők vége bizony bekövetkezhet az elkövetkezendő pár évben. Az Idők vége nem a Világ vége, vagyis nem az Utolsó Ítélet! Megpróbálom vázlatosan leírni a várható eseményeket az általam olvasott égi üzenetek alapján.

A Nagy Figyelmeztetés lesz az első nagy esemény. Erről az eseményről szinte minden jelenésben és üzenetben szó van. A lényege az, hogy egy rövid időre (néhány perc vagy óra) mindenki és minden megáll a földön, és Isten mindenkit egy intenzív belső élményben szembesít a lelke állapotával. Isten szemével fogjuk majd látni magunkat! Sokan talán nem is fogják túlélni ezt a szembesítést, de ez ennek ellenére nem ítélet lesz, hanem hatalmas segítség! Mindenki kap egy utolsó esélyt, hogy megtérjen. Nem vallásos megtérésről beszélek, hanem mélyről fakadó hitről, arról, hogy megbánjuk bűneinket és az Úr bocsánatát kérjük, valamint, hogy ebben meg is maradjunk, amíg el nem jön az Idők vége!

A Nagy Figyelmeztetést rengeteg természeti katasztrófa és intő jelek előzik majd meg. Miután megtörtént, az élet a földön sohasem lesz többé olyan, mint most. A lelkek magukba szállnak, és sokan megtérnek, valószínűleg a többség. Ekkor viszont az Ördög is engedélyt kap az utolsó támadásra. A jelenések könyvében megjövendölt Antikrisztus fellép és kezdetben úgy fog megjelenni, mintha ő lenne Jézus, aki visszatért a földre. A Pápát valószínűleg megölik, az Ördög saját egyházában támad majd ellene. Az igazi keresztényeket üldözni fogják, mert a Nagy Figyelmeztetésért az Antikrisztus és az őt támogató Elit a keresztényeket teszi felelőssé. A Szűzanya nagy csodajeleket ígért, a Nagy Figyelmeztetés után egy éven belül egy hatalmas csodajel lesz. Az Antikrisztus és csatlósai létrehoznak egy eklektikus világvallást, hogy a frissen megtért lelkeket az Ördöghöz csábítsák. Ez olyan lesz, mint a kereszténység, csak a fontos dolgokat kihagyják belőle. Az igazi keresztényeket, aki megtértek Krisztushoz valószínűleg összefogdossák és táborokba zárják. Ekkor majd sok lélek tehet Isten iránti hűségéről tanúbizonyságot „piros vértanúság” által.
Bizonyos üzenetekben szó van arról is, hogy a tisztákat és hűségeseket az Égiek elragadják a földről a pokol e napjaiban. Az üzenetek azonban csak támpontokat adnak a várható eseményekről és nem pontos menetrendet. Ez nem is szükséges. Sajnos úgy tűnik, hogy a frissen megtérő emberiség java része áldozatául esik majd az Antikrisztus csábításának.

Az egyik üzenet szerint (Patricia Mundorfnak adott üzenet), amikor az Ördög ideje lejár, Hénoch és Illés leszáll a földre, harcba száll az Antikrisztussal, és legyőzik őt.

A világ jelen formájában pedig valószínűleg tűz által veszik el. Néhány üzenet arról számol be, hogy végül lesz három nap, amikor az igazak be tudnak húzódni házaikba, a világot kívül pedig elpusztítja a tűz. Ekkor, Isten parancsa szerint a kapuzárás után már senkinek sem szabad ajtót nyitni. A három nap elteltével, az igaz emberek előjöhetnek otthonaikból és már az Új Ég és az Új Föld lesz az a hely, ahol élniük kell. Ekkor Krisztus ezer évig álló birodalmában élnek majd azok, akik Istenhez hűségesek voltak. Ezután talán a Végítélet következik, de ezt senki sem tudhatja, csak az Atya.

Nos, az eseményeknek nagyjából ezt a sorrendjét tudtam összerakni a rendelkezésemre álló információk alapján. Végül is mindegy, hogy pontosan hogyan történik meg. Az Antikrisztus valójában már jelen van régóta. A világ szellemi, lelki és fizikai állapota ezt mutatja. Az emberiség példátlan elsötétedése mutatja ezt, csak még nem lépett a nyilvánosság elé. Fontos felmerülő kérdés, hogy miből tudjuk majd, hogy ő az Antikrisztus? Furcsa módon a válasz nagyon egyszerű. Az Antikrisztus úgy fog fellépni, mintha ő lenne Jézus, viszont a Jelenések Könyvéből tudhatjuk, hogy az Antikrisztus lép fel először. Vagyis, az első világ szinten fellépő lény, aki Jézusként lép fel, valószínűleg az Antikrisztus lesz. A tanítása látszólag az Evangélium lesz, de mégsem. Ez nagyon is igazságos Isten részéről, mert csak azok ismerik majd föl, hogy ki ő, akik valóban Jézus Igéje szerint élnek, a többiek pedig bedőlnek majd neki.

Ennyit szerettem volna elmondani az Utolsó időkről. Sokan vannak, akik jelenleg nem hiszik, hogy ilyesmi bekövetkezhet, de azokat emlékeztetném, hogy Isten nem fog mindenkinek levelet írni, hogy hamarosan jön az ítélet. Valójában mást sem tesz, mint figyelmeztet, de csak azok hallják meg a szavát, akiknek a szíve nyitott. Akinek füle van, hallja meg!

Zárszóként egy képpel szeretném megvilágítani ezt a dolgot. Az emberiség olyan, mint a szőlőszemek. A Paradicsomból való lezuhanás után elkezdődött a szőlő lassú erjedése, most már a végén vagyunk a folyamatnak. Ez a bűzös, undorító lé, mely most az emberiség, a bor forrásának legsötétebb pontján áll. A legsötétebb pokol és a legfényesebb csoda egyszerre, még egy pillanat és ebből a szörnyűségből bor lesz! Krisztus vére! Sok szőlő van, de a bor csak egy. Ennek az egésznek meg kell történnie, hogy a borban az emberiség egy legyen Jézus Krisztusban!